adventi gondolatkalendár a megbocsátásról
lelassulós
elmélyülős
bullshit-mentes
toxikus pozitivitás mentes
ingyenes
Nem ütöttem fel a Wikipédiát, hogy elolvassam, pontosan mire is való az advent. Majd egyszer.
Most csak szeretnék valamit alkotni és adni, ami kicsit segíthet abban, hogy az egyre inkább fogyasztói szemlélet által uralt adventi időszakot visszahúzzuk a lelassulás és elmélyülés irányába. Valami olyat szeretnék adni és magam is megélni ebben az időszakban, ami nem a pénzköltésről szól.
Azt látom ugyanis, hogy az advent egyre inkább a fogyasztásról szól, és a karácsonyi készülődés időszakát egyre hamarabb, egyre korábban indítják be a vállalatok. A békés ünnep nevében nagyon sok üzenet és sugallatt hullik ránk: költeni kell, ajándékozni kell, csomagolni kell, varázsvilágot kell teremteni.
Ebbe a rohanós, pénzköltős időszakba egy kis belassulást szeretnék hozni. Magamnak és nektek is.
Decemberben egy megbocsátásról szóló könyvet fogok olvasni, ezzel fogok ücsörögni a (sajnos csak virtuális) kandallóm mellett. A könyv címe: Mielőtt megbocsátunk: Óvatos meglátások a megbocsátás terápiás szerepéről.
Ennek a könyvnek a gondolatait hoznám el nektek minden nap. Minden nap egy fontos gondolat, elgondolkodtató kérdés, gondolatkísérlet várna téged a levelesládában. Pár sor csak, de talán sokat számít.
Ez lesz az Őszinte advent.
Ha elmélyülnél és újragondolnád a megbocsátással való viszonyodat, akkor javaslom, hogy iratkozz fel az Őszinte advent leveleire!
Ha most nem iratkoznál fel a hírlevélre, akkor követheted a gondolatok egy részét a social media csatornáimon is.
A hálanaplók megerősítő üzeneteket népszerűsítő kártyák korában vagyunk.
Egy furcsa, ellentmondásos egyvelegben élünk ma, ahol keveredik a nagylelkűség, a hála, és a megbocsátás népszerűsítése és idealizálása. És ezzel együtt ömlenek a csapból a megszakított kapcsolatok történetei, a toxikusságra figyelmeztető jelek listái is.
A megbocsátás hihetetlenül bonyolult jelenség. Hihetetlenül fájdalmas és színes út.
Ezzel a hírlevéllel arra inspirálnálak téged, titeket, hogy ezt a bonyolultságot meg tudd megnézni, át tudd gondolni. Hogy el tudj jutni oda, hogy másfajta viszonyt alakítasz ki a haraggal és a megbocsátással.
Kell-e megbocsátanunk? Mire vágyunk, amikor megbocsátani szeretnénk?
Egyik kedves kliensem pár hónappal ezelőtt hirtelen döntéssel okozott fájdalmat társának. Nemrég az egyik ülésünkön sírva fakadt: még nem bocsátott meg magának. Fontos kérdés volt bennem, hogy vajon gyorsítani, siettetni kell-e ezt a megbocsátást; vagy ez nem szükséges, megengedhető, hogy az önhibáztatással maradjon még. Nem valamilyen moralizáló szándék vezérelte ezt dilemmámat, hanem inkább az, hogy teljes mellszélességgel kiállok amellett, hogy a “negatív” érzéseknek is van helye az életünkben. Nem kell mindent optimalizálnunk. Néha a “negatív” érzések nagyon fontos belső történéseket és változásokat indítanak el, kísérnek.
Segíteni kell-e, hogy az önmagunknak való megbocsátás mielőbb megtörténjen? Vagy inkább abban kell segíteni, hogy az önmagunk iránti harag ránk és kapcsolatainkra tett hatása arányos maradjon? Hogy a magunk iránt érzett haraggal együtt is tudjunk élni és kapcsolódni, hogy az ne uraljon el mindent? Hogy el tudjuk viselni a magunk iránt érzett haragot, és be tudjuk fogadni ennek az érzésnek az üzeneteit, tanulságait?
A megbocsátás nem feltétlenül “felnőtt” vagy “nagylelkű” vagy “érett” dolog. A megbocsátás hiánya pedig nem “gyerekes”, “önző” és “éretlen”. Ennél bonyolultabb a kép.
Nem kell megbocsátanunk csak azért, mert néhány pszichológiai kutatás szerint ennek “pozitív” hatása lehet a mentális egészségünkre.
A megbocsátás nem egy önfejlesztés érdekében bevetett eszköz, hanem egy önmagában is fontos állapot és út. A haragot nem kell elhessegetnünk a “pozitív” érzések kialakításának reményében.
Ezekkel a gondolatokkal és kérdésekkel indulok neki az Őszinte adventnek és ennek a könyvnek. Biztos vagyok benne, hogy az én gondolataim is formálódni fognak ezen az úton. Kíváncsian várom, és remélem: velem tartasz!
